- Kurátor: Miklós Szilárd
ONLINE MEGNYITÓ: 2021. március 05., péntek, 19:00, a MAGMA facebook oldalán.
A Kikapcsoltan – Bekapcsoltan 2 / 30 ÉV ARCHÍVUMA című projekt az ARTeast Alapítvány archívumának digitalizálásából és annak publikálásából áll: elérhetővé váltak a kiállítási katalógusok, prospektusok, nyomtatványok, sajtóközlemények, videóanyagok, levelezés a művészek és szervezők között, beszélgetések és interjúk felvételei, stb. A B5 Stúdió, illetve jelenleg a MAGMA kiállítótérben található, tárgyi dokumentumok és műalkotások Bartha József képzőművész 30 éves egyéni, illetve az ARTeast Alapítvány 20 éves fennállásának keretében történő művészetszervezői és kurátori tevékenysége során keletkeztek. Ezek az Erdélyi lokalitás történelmi kontextusában fejlődő kortárs művészet tanúvallomásai. Bár nézőpontjaik lehetnek történelmiek, de mégis inkább a kulturális és interetnikus kölcsönhatásának bensőséges lenyomatai. Személyes jellegük miatt, hivatalos és nem hivatalos szinten a művészet társadalmi katalizáló képessége által folyamatosan mozgósították a helyi közösséget. Az archívum megörökíti azokat a társadalmi és gazdasági változásokat, amelyek művészeket kurátorrá tettek, személyes műtermek vagy nem konvencionális, elhagyott terek „művészek által működtetett helyszínekké” – kiállító térré – alakítottak. Végül az archiváló művész összegyűjtötte azoknak az eseményeknek a lenyomatait, amelyekben része volt, vagy amelyeket ő kezdeményezett – viszont nem akarja múzeumba vinni ezeket az anyagokat, hanem az archívumot cselekvéssé szeretné alakítani, újra aktiválni a lehető legtöbb elemét, hogy megakadályozzon bennünket abban, hogy elfeledjük vagy figyelmen kívül hagyjuk őket. A kiállítás a Kikapcsoltan – Bekapcsoltan / ARTeast Archívum projekt része, és a kiállításokra, az archívum eseményeire összpontosít. A kiállított alkotások egy része már ismerős lehet a MAGMA látogatói számára, hiszen az ARTeast Alapítvány kezdettől fogva partnere volt a kiállítótérnek, több közös projektet bonyolítva le az elmúlt 11 év során.
- Szervező(k): MAGMA Kortárs Közeg Egyesület, ARTeast Alapítvány
- |
- Partner(ek): Székely Nemzeti Múzeum, Kovászna Megye Tanácsa, Minitremu Egyesület
- |
- Támogató(k): AFCN – Nemzeti Kulturális Alap Adminisztrációja, NKA - Magyar Nemzeti Kulturális Alap, bioeel, New Amon Electric, MobilaDalin, Sonnentor, Oracler, Electro Light