Én mínusz kettőről indulok
Cătălina Nistor @ B5 Studio A.i.R 2024
Megnyitó:
2024 Jún 07, 19:00
Látogatható:
2024 Jún 08 2024 Júl 17
Helyszín:

A B5 Studio AiR 2024-es egyik megfogalmazott szempontja a helyi jellegzetességekre és szellemiségre helyezi a fókuszt, míg a másik a rezidens programok kereteinek kitágítása*, különböző együttműködés modellek láthatóvá tétele. Ennek keretében valósul meg Cătălina Nistor, a program első meghívott rezidens művészének kiállítása – az őt már korábban személyesen foglalkoztató témára való reflektálása által – az Erdélyben és Marosvásárhelyen is érvényesülő kétnyelvűséget helyezi művészi gyakorlatának és tanulási folyamatának középpontjába. Cătălina Nistor öthetes tartózkodása során felületi bepillantást nyert a helyi magyar és román lakosság együttélésének vagy egymás melletti párhuzamos létezésének mindennapjaiba.

A rezidens program során létrehozott alkotásai szöveg és hang alapúak, amelyeket aktuális érdeklődése köré – az iskola, a ’90-es ével, a művészet és a háború –, az autoriter fogalmi hálóján keresztül négy egységbe csoportosít. Nistor inkább rajzolja a szövegeket, mint írja, ennek ellenére gyakorlata a kalligráfiához nem hasonlítható.
A megnyitó alkalmával a B5 két kiállítóterének nagyobbik helyiségében a rezidencia program alatt készült alkotások lesznek láthatóak. A kisebbik térben továbbra is csatlakozhatnak a jelenlévők a reakciós és szolidaritási platformhoz, amelyet a művész és kurátorai a Múzeumok Éjszakájára meghirdetett kulturális intézmények országos tiltakozásához való csatlakozás alkalmával hoztak létre. Ugyanakkor folytathatják hozzájárulásukat a művész magyar nyelvtanulással kapcsolatos projektjéhez, olyan szavakat javasolva számára, amelyeket a nézők a saját szakmájukban fontosnak tartanak.

Cătălina Nistor Én mínusz kettőről indulok című kiállítása egy folyamat köztes állomása. A közel másfél hónapos Marosvásárhelyi tartózkodása alatt, Nistor figyelme a beszélt nyelvre és írásra, mint alap kommunikációs formákra irányult. Jelen esetben a román és magyar nyelv kerül „ábrázolásra”, az utóbbit az alkotó tanulási szándékkal is vizsgálja. Ezen folyamat alatt több téma is felszínre került, amelyeket az azokra jellemző román, illetve magyar szavakkal írt körbe. Így, ha a néző figyelmesen csoportosítja ezeket a szavakat, kirajzolódik a háború vagy inkább a béke hiánya. Vagy, a jelenből visszatekintve megidézi a kilencvenes éveket, az arra jellemző szavakkal. Ugyanakkor egy személyes történetet is belesző ebbe a kép(zelet)generátor szótengerbe, éspedig a hajdani írás tanulási gyakorlatai során – egy ma már hibásnak tekintett pedagógia módszer áldozataként – kényszerítve volt, hogy balkezes létére a jobb kezét használja írásra. Így kényszerből megtanult jobb kézzel írni, de a rajzoláshoz ma is a bal kezét használja. Ezt illusztrálja a képernyőn futó videó is, ahogy a jobb kezével a román szavakat, míg a ballal a magyar megfelelőjét írja, ez utóbbi írás mint láthatjuk egy sokkal rajzosabb, képszerű írás. Mindezek, felnagyításra használt írásvetítők által teszik lehetővé, hogy különböző rétegeket párosítsunk a fóliák egymásra helyezésével. A harmadik mű egy szintén videóra rögzített, a román és magyar kiejtések tanulását idéző gyakorlat. Itt megjelenik az alkotó mellett a program egyik koordinátora, jelezve azt a munkamódszert, amit a kezdeményező ARTeast Alapítvány és annak kurátorai Bartha József és Ungvári-Zrínyi Kata elvártak a meghívottaktól. Éspedig azt, hogy ne egy szokványos, csupán konzultáción alapuló munkafolyamat, hanem egy szorosabb, párbeszéden alapuló együttműködés jöjjön létre alkotó és kurátorai közt.

Amint a szöveg elején jeleztük ez egy állomás, amiről most a falakon vetített képek tájékoztatnak, de ez a kommunikáció itt nem áll meg, folytatódik.

A megnyitószöveg jelbeszéddel való közlése a kommunikáció nehézségeit érzékelteti. Ha nem rendelkezünk a megértéséhez szükséges ismerettel, az alapját képezheti olyan félreértéseknek, amelyek a Marosvásárhelyi Fekete Márciusa eseményekhez vezethetnek.

Ezennel a mini pop-up kiállítást megnyitottnak tekintjük.
Kérem aki nem értett semmit a megnyitószövegből, olvassa el annak román vagy magyar nyomtatott verzióját. Köszönöm szépen!
Kispál Ágnes-Evelin & Kispál Attila

Craiován születtem, 2015 óta dolgozom Kolozsváron. Művészi gyakorlatom tabutémákat és gondolati kliséket helyez előtérbe egyfajta önironikus megközelítéssel. A kifejezési médiumok, amelyekkel dolgozom, különbözőek: a festészettől vagy a rajztól a tárgyakig és a limitált példányszámú kiadványokig, az évek során különböző reprodukciós technikákkal kísérleteztem. Az elmúlt négy évben két kollaboratív kiadványt kezdeményeztem, amelyek közül az egyik jelenleg is folyamatban lévő projekt.

*A kurátori fordulat után a művészeti tartalom számos pályán teremtődik és mediatizálódik. A kurátor kreatívabb és aktívabb szerepet vállal magára a művészet létrehozásában – nem a művészi alkotófolyamattól távol dolgozik, hanem belső nézőpontból. A művész pedig, aki már rég saját maga és más művészek, ill. más tartalmak és platformok szervezője, mindig újabb szerepeket talál magának. A kortárs művészet kilép ugyan a kiállítás valóságából, de nem számolja fel eredeti megvalósulási formáit sem; a kollaboráció pedig számos ponton visszatérő motívum.
Ezt a komplex viszonyrendszert próbálja megragadni a B5 Stúdió 2024-es AiR programja. Célunk, hogy a rezidensprogramok hagyományos keretei mellett különböző együttműködésmodelleket tegyünk láthatóvá.

Alapgondolatunk: a dialógus és a kollaboráció olyan lehetőségeket nyit, amely által a szereplők képesek meghaladni a kontextust (1+1= SOK).
Bartha József és Ungvári-Zrínyi Kata

Külön köszönet: Albert Attila, Albert Mária, Márius Cosmeanu, Vlad Dimitriu, Makkai István, Márton Evelin, Kostyák Kinga, Ungvári-Zrínyi Kata, Vészi Tibor

A projektet a Romániai Nemzeti Kultúrális Alap** finanszírozza.
** A projekt nem feltétlenül tükrözi a Romániai Nemzeti Kultúrális Alap álláspontját. Az RNKA (AFCN – Administraţiei Fondului Cultural Naţional) nem felelős a projekt tartalmáért, illetve a projekt eredményeinek felhasználásáért. Ezek teljes mértékben a finanszírozás kedvezményezettjétől függnek.
Köszönjük az Oracler és Bioeel támogatását.