ÖNKÉNTES ÚJHULLÁM
fejezetekben bővített kiállítás a sepsiszentgyörgyi Művészeti Líceum első öt generációjának művészetszervező és alkotói tevékenységéből

A MAGMA művészetkutató laboratóriumában 2025-ben elindítottuk az AnnART Performansz Fesztivál archívumának feldolgozását, amelyet az év végére egy nyilvánosan hozzáférhető digitális archívum formájában tervezünk elérhetővé tenni.

Ez az archiválási projekt meghatározza a MAGMA idei kiállítási programját is. Ennek keretében kiemelten arra a generációra szeretnénk fókuszálni, amely a kilencvenes években önkéntesként segítette az AnnART megszervezését, majd saját életútján továbbvitte a művészetszervező tevékenységet. A kiállításban vizsgálni fogunk egyes művészpályákat is, amelyekben felismerhető az a bátorság és műfaji nyitottság, amelyet sepsiszentgyörgyi diákéveik során, illetve az AnnART önkénteseiként megtapasztaltak.

Az Önkéntes Újhullám egy fejezetekkel bővülő kiállítás, amely a sepsiszentgyörgyi Művészeti Líceum első öt generációját mutatja be. A projekt egy keretkiállítással indul, amelynek megnyitóját az idei Szentgyörgy Napokra időzítettük. Ez a kiállítás elsősorban a művészetis diákok egyéni performanszaiból válogat (Művészeti Líceum – Performance Napok; Living Art Meeting – Szentgyörgy Napok; Csendkör). A kiállítás ezeket az anyagokat tágabb kontextusba igyekszik beágyazni, amely egyfajta történeti kiindulópontként is szolgál a későbbi bővítésekhez. A tárlat keretében lapozható a Neked bohóc! – a művészetisek egykori diáklapja –, olvasható a Művészeti Líceum rövid történeti bemutatása, láthatóak fotók az iskolaudvaron és kirándulások alkalmával eljátszott csoportos happeningekről, valamint az első generáció néhány tablóképe is. A kiállítás emellett betekintést nyújt a város kulturális intézményi hátterébe is: bemutatja az ETNA Alapítvány által szervezett Élő Téka performansz-dokumentációs programot, szemelvényeket ad a Torony Galéria, az Új-Galéria (Üvegcsűr) és a városi Képtár tevékenységéből. A kiállítás az ETNA Alapítvány hagyatékában fellelhető dokumentumokra, valamint a Művészeti Líceum egykori tanáraival – Ütő Gusztávval és Hervai Katalinnal –, illetve az érintett művészekkel folytatott beszélgetésekre épül. A kiállított anyagok egy része az ő közreműködésükkel került be, és olyan tárgyi emlékekből és dokumentumokból áll, amelyek a művészeti líceumi éveikhez kapcsolódnak: korabeli alkotások, fényképek, videófelvételek, a kilencvenes évek zenéiből készült válogatások, szöveges visszaemlékezések, emlékes füzetek stb.

A kiállítási architektúrát Gáspár Csongorral, a Művészeti Líceum egykori diákjával közösen fejlesztjük. Ő a 3D nyomtatás területén olyan gyártási kapacitással rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy valóban építészeti léptékekben alkosson. Elképzelésünk szerint ez a technológia lehetőséget ad arra, hogy a kiállítótérben rétegekben, a faltól elválva, térben építkezzünk. A kiállítás első rétege már eleve eltávolodik a faltól, így mögötte további történeti háttérelemek helyezhetők el. A tér befelé haladva modulárisan bővíthető lesz azoknak a párbeszédeknek az alapján, amelyek a valamikori diákok későbbi önéletrajzának és művészi vagy művészetszervezői munkásságának azon elemeit emelik ki, amelyek a jelenből visszacsatolnak a sepsiszentgyörgyi diákévekhez. Ezáltal a kiállításon belül egy újabb, belső tárlat jön létre.

A bővítés abból indul ki, hogy az AnnART Fesztiválon való önkéntesség vagy részvétel jelentősen befolyásolta több generáció alkotói és szervezői munkáját. Ez a tapasztalat tanulságos a város különböző rétegei, különösen a mai diákság számára. A kiállítás hangsúlyozni szeretné, hogy a MAGMA kiállítótér is egy új generációs hullámhoz kötődik, amelynek kritikus tömege nélkül valószínűleg nem is létezhetne.

Miklós Szilárd